Témacsoportok
A SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI
Árnyékolástechnikai szerelő részszak-képesítés 33 582 02 01 00 31 01
A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó követelmények ismerete. Ha a szakképzéssel foglalkozó felső szintű vezetők figyelmesen átnézik azt , hogy a mai árnyékolástechnika milyen sokrétű és sokszínű rájönnek, hogy a terület nem egy szakmai részt ölel át, hanem sokkal nagyobb tudás szükséges az árnyékolástechnika elsajátításához, mint amit feltételeznek.
1. Redőnyrendszerek ismerete, készítése, szerelése
A szakember legyen képes
- Külső tokos redőnyök felmérés utáni megfelelő méretre való legyártására, nyilászáróra való rögzítésére kezelő elemek elhelyezésére, üzembe helyezésére.
- Vakolható redőnyök, ablak elé szerelt kivitelének, elkészítésére, szakszerű szerelésére a nyílászáróra való felszerelésre az előre kialakított hely figyelembevételével.
- Az ablakra ráépített redőnyt legyártani, a nyílászáróra szakszerűen rászerelni, rögzíteni,
- Az építés során az előre betervezett redőnytok elhelyezésére, a kivitelezővel együttműködve a beépítésre szaktanácsot adni, esetlegesen utólag is, helyszínen beszerelni az alkatrészeket.
- Valamennyi redőnytípust képes legyen szúnyoghálóval is szerelni.
- A működtető szerkezeteknél az átvezetéseket, szakszerűen elvégezni,/Gurtninál, kurblinál/
- Gördülő, garázskapu rendszerek felszerelését üzembe helyezését szakszerűen elvégezni
- Az elektromos hajtásokat, motorokat és a legalapvetőbb vezérléseket ismerje, azokat üzembe tudja helyezni az elektromos bekötést követően
- Az elektromos szakemberrel jó kapcsolatot tudjon kiépíteni
- a tartó, csatlakozó és védőprofilokat a szabási mérettűrés figyelembevételével méretpontosan leszabni, és gondosan beépíteni,
- kész építőelemeket, redőnyalkatrészeket szakszerűen beépíteni,
- a kivitelezési munkák megvalósításhoz szükséges lényeges munkaszervezési tudnivalókat alkalmazni,
- a szerelt falak szigetelését és rétegrendjét a hang- és hőszigetelési előírások szerint kialakíttatni a kivitelezővel
- hézagolásokat kialakítani, a felületképzést a megfelelő minőség szerint elkészíteni,
- különleges technikai és kialakítási követelményeknek megfelelő szerkezeteket elkészíteni és beépíteni,
- A redőnyszerelési és készítési munkákhoz használatos, gépkezelői képesítéshez nem kötött gépeket és segédberendezéseket munkája során szakszerűen alkalmazni, karbantartani, javítani,
- az árnyékolástechnika kivitelezéséhez szükséges egyszerű építési segédszerkezeteket (bak-, létra-, cső- és guruló állványokat) az azokra vonatkozó biztonságtechnikai előírások ismeretében és azok betartásával szakszerűen telepíteni, bontani és karbantartani,
- a kész, összeszerelt szerkezetek rendeltetését, szerkezetét, anyagait, valamint az azokkal szemben támasztott követelményeket, ellenőrzésük módjait, meghibásodási lehetőségeiket ismerni,
- a javításra, átalakításra, kiegészítésre szoruló redőny szerkezeteket elbontani, kijavítani,
- A redőny szerkezetek méreteit, minőségét ellenőrizni, az ahhoz szükséges ellenőrző, mérő- és szabályozó eszközöket használni.
2. Napellenzők összeállítása, szerelése
A szakember legyen képes
- A megrendelt árnyékoló szerkezetet, napellenzőt alkatrészekből összerakni,
- Az elkészített napellenző, rögzítő- és vázszerkezetének jellemzőit, műszaki követelményeit és alkalmazási lehetőségeit meghatározni,
- ,A helyszíni szereléshez kapcsolódó rögzítés technikai legoptimálisabb anyagokat kiválasztani
- A napellenző szerkezetet a felmért helyre szerelni, azt biztonságosan rögzíteni.
- A megfelelő beállításokat elvégezni, a működtető szerkezetet üzembe helyezni.
- Az elektromos vezérlést a bekötést követően ismerni, üzembe helyezni.
3. Külső lamellás árnyékolók, zsaluziák készítése
A szakember legyen képes
- A megrendelt külső zsaluziákat alkatrészeiből összeszerelni,
- síneket és kereteket méretre vágni, és rögzíteni,
- A helyszíni szerelést, rögzítést elvégezni
- A működtető szerkezetek átvezetéseit szakszerűen kialakítani
- a fogadószerkezetet, a burkolatokat a technológiai előírásoknak megfelelő módon elkészíteni,
- A biztonságtechnikai, állványozási egyéb szereléshez szükséges ismereteket alkalmazni
4Belső árnyékolók alkalmazása, szerelése
A szakember legyen képes
- A reluxa készítéshez, alkatrészekből összeszerelni a berendezést
- A helyszínen szerelni és üzembe helyezni az árnyékolót
- A kiválasztott roló szerkezetét alkatrészeiből összerakni
- Az árnyékolót a felmért helyre szerelni üzembe helyezni
- A szalagfüggönyök szerkezetének, karnisának alkatrészekből való szerelésére
- A komplett szerkezet helyszíni szerelésére, biztonságos rögzítésére , az árnyékoló lamellák szakszerű felfüggesztésére
- A pliszé rolók szerkezeteit ismerni, a felmért helyre szerelni
- A függönykarnisok, lapfüggöny karnisok működését, rögzítését szerelését ismerni.
- A belső árnyékolók elektromos működtetésének elvét, lehetséges vezérléseket alkalmazni.
5. Az árnyékolástechnika speciális alkalmazása
A szakember legyen képes
- A redőny készítésnél , szerelésnél olyan speciális kiegészítők alkalmazására, mint a biztonsági feltolás gátlók, biztonsági redőnyök szerelése
- Ferde síkú redőnyök ajánlására elméleti szinten való jártassággal
- Tetőablakok redőnnyel való szerelésének ajánlására elméleti szinten
- Télikert árnyékolók típusait ismerni, ajánlani külső vagy belső alkalmazással.
- Alakzatok, felülvilágítók lehetséges árnyékolástechnikai megoldásait elvi síkon ismerni
6. Anyagok kiválasztása, vizsgálata, felhasználása
A szakember legyen képes
- az árnyékolástechnikában alkalmazott szerkezeteket jellemezni,
- a redőnyrendszerek alkatrészeit ismerni, anyagát meghatározni
- a redőnyrendszerek típusait, legfontosabb méreteit, alakját, színeit és tulajdonságait megkülönböztetni, valamint azok szakszerű szállítási és tárolási módjait meghatározni,
- az redőnypalástok, árnyékoló szerkezetek összetételét és tulajdonságait jellemezni,
- a fémprofilok, tartószerkezeti elemek és rögzítő elemek tulajdonságait meghatározni,
- a különféle eredetű anyaghibákat és elváltozásokat szemrevételezés alapján felismerni,
- a fém tartószerkezeti anyagok korrózióját, repedését, kifáradását szemrevételezés alapján észrevenni,
- az árnyékolástechnikai rendszerekre vonatkozó szabványoknak, műszaki és munkahelyi előírásoknak megfelelő építési anyagok, félkész és késztermékek ismerete alapján felismerni és kiválasztani a felhasználandó anyagokat, külső árnyékolóknál a szélállóság figyelembevételével, azokat felhasználásra megfelelő módon előkészíteni, és az egyszerűbb munkahelyi anyagvizsgálatokat elvégezni,
- az előforduló anyaghibákat, szerkezeti eltéréseket és hibákat felismerni, azok eredetét megállapítani, a javítható hibákat és eltéréseket helyrehozni, okaikat megszüntetni,
- az árnyékolástechnikában használt szerkezeti anyagok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, felhasználását, a velük szemben támasztott követelményeket, anyagvizsgálatuk módszereit meghatározni,
- építési hulladékok tárolásával, szállításával, kezelésével kapcsolatos szabályokat meghatározni.
7. Szakmai számítások végzése
A szakember legyen képes
- az árnyékolástechnikai munkák anyagszükségletét, szerkezeti és rögzítő elem szükségletét kiszámítani, a számítás módszereit meghatározni,
- a szükséges hő technikai, tűzvédelmi, akusztikai, valamint súlyszámításokat elvégezni,
- a munkabért, valamint az egyszerű időbért és az egyszerű darabbért kiszámítani,
- normaidő alapján az elvégzendő feladat munkaidőigényét meghatározni.
8. Szakrajzok készítése, tervolvasás
- A szakember legyen képes
- az általános szakrajzi alapismereteket alkalmazni,
- az árnyékolástechnikai munkákra vonatkozó műszaki tervdokumentációk tartalmát értelmezni, és szakszerűen alkalmazni,
- az árnyékoló szerkezetek szereléséhez, javításához, bővítéséhez, lebontásához rendelkezésére bocsátott műszaki dokumentációkat értelmezni, és szakszerűen alkalmazni,
- az ezekre vonatkozó építési műszaki, technológiai, kiviteli tervek (szerkezeti tervek alaprajzai, metszetei, részlettervei), műhelyrajzok, tervutasítások, ágazati szabványok és műszaki előírások tartalmát értelmezni, és szakszerűen felhasználni,
- az építőipari gyakorlatban meghonosodott tervrajzfajtákat, rajzi szabványokat, ábrázolási módokat, méretezési szabályokat, a méretarányokat, anyag- és egyéb jelöléseket, rajzi utasításokat értelmezni,
- az egyszerűbb műhelyrajzokat, műszaki vázlatokat, részletrajzokat elkészíteni,
- a fal- és födémszerkezetek, szerelt válaszfalszerkezetek, vázszerkezetek szerkesztését elkészíteni.
9. Munkavédelmi és biztonságtechnikai előírások betartása
- A szakember legyen képes
- az építés-kivitelezési munkák során alkalmazandó munkavédelmi, baleset-elhárítási, munka-egészségügyi, elsősegély-nyújtási, tűzvédelmi és biztonságtechnikai előírásokat betartani,
- a munkahelyet az anyagtárolás, valamint a közlekedési utak biztosítására vonatkozó előírásoknak megfelelően kialakítani,
- a munkahelyi baleseti forrásokat kiküszöbölni, a technológiai és munkavédelmi előírásokat betartani, a sérülésveszélyeket a munkavégzés, az anyagszállítás, a közlekedés, a szerszám- és géphasználat, valamint az elektromos berendezések, a tűzveszélyes anyagok használata során elkerülni,
- a munkahelyi ártalmakat az egyéni és kollektív védőfelszerelések és berendezések használatával megelőzni,
- a saját és munkatársai biztonságát megóvni,
- a különböző technológiákkal és anyagokkal való munkavégzés során betartandó speciális biztonsági előírásokat alkalmazni, a speciális védőfelszereléseket és védőberendezéseket szakszerűen használni,
- a munkabaleset során elsősegélyt nyújtani, a baleseteket kiváltó okokat megszüntetni,
- a munkahely rendjére, tisztaságára, elhagyásának rendjére vonatkozó ismereteket betartani,
- a különféle vegyi anyagokkal való bánásmód biztonságtechnikai előírásait betartani.
10. Tűzvédelmi és környezetvédelmi szabványok betartása
A szakember legyen képes
- a munkahelyre és a felhasznált anyagokra vonatkozó általános tűzvédelmi előírásokat betartani,
- a tűzoltó készülékeket és berendezéseket használni, az azok működésére vonatkozó előírásokat betartani,
- a tűz- és robbanásveszély megelőzésére vonatkozó magatartási szabályokat betartani,
- a munkahelyen keletkező építési és bontási hulladékokat szakszerűen csoportosítani,
- az egyszerű hulladékkezelési eljárásokat elvégezni,
- a különféle anyagok környezetre való veszélyességét felismerni, az azok tárolására, szállítására vonatkozó előírásokat betartani,
- a munka során használt anyagok, adalékszerek és azok hulladékaira vonatkozó előírásokat betartani,
- a bekövetkezett környezetszennyezés csökkentését szolgáló intézkedéseket megtenni.
11. Vállalkozási és munkajogi ismeretek alkalmazása
A szakember legyen képes
- meghatározni a vállalkozás gazdasági és társasági formáját, ismertetni ezek jellemzőit,
- meghatározni a saját helyzetét egy adott vállalkozási formán belül,
- kitölteni alapvető pénzforgalmi bizonylatokat és nyilvántartásokat azok tartalmi és formai követelményeinek betartásával,
- értelmezni a vállalkozásokat terhelő legfontosabb központi és helyi adófajtákat, az adózási alapfogalmakat,
- meghatározni a számla, a készpénzfizetési számla és nyugta jellemzőit, kötelező tartalmi elemeit, helyes kitöltésüket,
- meghatározni a bérek járulékait,
- értelmezni a munkajogi alapfogalmakat (munkaszerződés, munkaköri leírás, bérezés, munkaidő, munkarend stb.),
- meghatározni a munkaviszony létesítésére, megszüntetésére, a munkaszerződés tartalmára vonatkozó előírásokat.